karriertörténet

“…Szakmai tudásom folyamatos bővítése iránt elhivatott vagyok, igyekszem
ismereteimet széles körben fejleszteni a klienseim részére történő hatékony
és megbízható segítségnyújtást célul kitűzve magam elé….”

Első diplomámat a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán – napjainkban már Metropolitan Egyetem – szereztem kommunikáció és média szakon, PR & marketing szakirányon. Az ezt követő években sokrétű ismeretekre tettem szert a versenyszféra több területén alkalmazottként, vezetőként és önálló vállalkozóként is, megtapasztalva ez idő alatt az egyes szerepeim előnyeit és hátrányait egyaránt. Annak ellenére, hogy a munkám során elérhető sikerek nem maradtak el, mégsem éreztem igazán, hogy az út, amin járok, kecsegtetne a valódi kiteljesedés, önmegvalósítás lehetőségével. Bár egészen fiatal korom óta különös érdeklődéssel viseltettem az emberi elme és lélek működése iránt, a felismerés – mint olyan – csak a húszas éveim vége felé érkezett, miszerint közel 10 év nagyobbrészt értékesítési területen végzett munka után mégiscsak segítő szakmában van a helyem.

Ilyen irányú tanulmányaimat a Babeş–Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán kezdtem meg, illetve ezzel párhuzamosan egy gyermekjóléti szolgálatnál szociális munkásként, családsegítő munkakörben helyezkedtem el. Az itt eltöltött közel 4 év alatt végtelen számú különböző emberi sorssal, krízissel, tragédiával találkoztam, gyakorlatilag testközelből. A főként hátrányos helyzetű családokból, a társadalom perifériáján élő személyekből álló klientúra nemcsak szakmai fejlődésemet támogatta, mint segítő, hanem komoly önismereti kérdésekben is önvizsgálatra, fejlődésre késztetett.

Kurucz K. Katalin pszichológus, pszichológus, pszichológus Budapest, szexuálpszichológiai tanácsadás, szexuálpszichológiai tanácsadás Budapest
Kurucz K. Katalin pszichológus, pszichológus, pszichológus Budapest, pszichológiai tanácsadás, pszichológiai tanácsadás Budapest

A gyermekjóléti szolgálatot hátrahagyva egy négy intézményt összefogó budapesti gyermekotthon speciális szükségletű otthonának pszichológusaként dolgoztam 6 hónapig, ahol súlyos pszichés/disszociális tüneteket mutató és/vagy pszichoaktív szerhasználó kamaszkorú fiúgyermekek pszichológiai megsegítésében működtem közre. Ezt követően ugyanezen intézmény központjában folytattam a munkát, ahol a klasszikus pszichológusi feladatok ellátása mellett a négy intézményben dolgozó, összesen 7 főt számláló pszichológus csapat munkáját is koordináltam.

Egyéni tanácsadással 2017 óta foglalkozom, párokkal pedig 2023-ban kezdtem el közösen dolgozni. Jelenleg az egyéni és a párkapcsolati tanácsadás mellett egy multinacionális cégnél nyújtok rendszeresen egyéni tanácsadást a vállalat munkavállalói részére, illetve havi rendszerességgel tartok pszichoedukációs céllal előadásokat is. Írásaim a http://www.impulzívmagazin.hu életmód magazinban jelennek meg kétheti/havi rendszerességgel, illetve főként TikTokon, de Facebookon és Instagramon is osztok meg általam készített tartalmakat, melyek segítségével igyekszem a pszichológiát és a pszichológusi hivatást közelebb hozni az érdeklődők részére.

Szakmai tudásom folyamatos bővítése iránt elhivatott vagyok, igyekszem ismereteimet széles körben fejleszteni a klienseim részére történő hatékony és megbízható segítségnyújtást célul kitűzve magam elé. Elsősorban a módszerspecifikus képzések létjogosultságában hiszek, ahol konkrét eszközök, technikák elsajátítása mellett új szemléletmódok és perspektívák megismerésével is lépésről lépésre emelhetem munkám színvonalát.

Tanulmányaim

út amit megtettem, hogy itt legyek

PR & marketing

tanácsadás és beavatkozás szakirány

Prof. Dr. Vass Zoltán – a KRE pszichológia szak és Pszichológiai Intézet alapító tagja, a képi
kifejezéspszichológiai és a rajzvizsgálati szaktanácsadó szak alapítójának és felelősének vezetésével

Singer Magdolna – mentálhigiénés szakember, író, hospice és gyásztanácsadó vezetésével

Kánya Kinga szociológus, tréner, gyászkísérő és Szabó Márta, pedagógus, gyászcsoport vezető, gyászkísérő vezetésével

Kozma – Vízkeleti Dániel – kiképző család pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus vezetésével

dr. Scott Wooley – EFT kiképző, egyetemi tanár, a San Diego-i Alliant Egyetem Érzelem Fókuszú Párterápiás Képző és Kutató központjának egyik alapítója az egyetem Pár- és Családterápiás Mesterképzésének, illetve Doktori Képzésének igazgatója vezetésével

dr. Daubner Béla kiképző integratív pszichoterapeuta, pszichiáter szakorvos és dr. Fadgyas Ildikó kiképző integratív pszichoterapeuta, pszichiáter, addiktológus szakorvos vezetésével

Dr. Hevesi Krisztina nevéhez köthető kifejezettem a szexualitás pszichológia aspektusait fókuszba állító szakpszichológusi képzés.